"Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng"

"Hallgatnunk kellene legmélyebb érzéseinkre, engedni, hogy ezek kifejezésre jussanak... Máskülönben elsorvadunk."

(Susanna Ehdin)

       SZERETETTEL ÜDVÖZÖLLEK!

"Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk."

(Dante)

Sándor Gyula: A  VERS

Tarka szóruhákban pompázó gondolat,

Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.

Széthinti lelkünk fájó sebeit,

Az örömkönnyek boldog cseppjeit,

S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,

Szárnyaló sasként tör fel a magosba,

Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,

Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul

Olykor fagyos lehelet, dermedten csikorgó hó,

Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,

Amint féltett titkainkból egy apró darab,

Felszakadva lassan a felszín felé halad,

Hogy megfesse a világ szürkülő egét

És betöltse fénye, minden szegletét

S hol végigzúdul e szikrázó szópatak

Életre kel tőle sok hervadó gondolat

Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg

Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg.

                       ~~~o~~~

Reményik Sándor: Béke

Valmi furcsa összehangolódás,

Valami ritka rend -

Széthúzó erők erős egyensúlya,

Mély belső bizonyosság idebent - 

Bizonyosság arról, hogy élni jó,

Szenvedni elkerülhetetlen,

Szeretni tisztán: megistenülés,

Meghalniszép -

S a Kifejezést meglelni mindezekhez,

Megtalálni a felséges Igét:

Az Igét mindezekhez:

A Béke ez.

Orkán ordíthat aztán odakünt,

Robbanhat ezer bomba: kárbament,

De kárt nem okozott.

Bent:

Csend.

A Béke itt kezdődik.

Bent:

Csend.

Isten hozott.

               ~~~o~~~

Szép Ernő: Könyv

Nincs könyv olyan drága,

Hogy olcsó ne lenne,

Annyi, annyi kincs van benne.

 

Annyi gyönyörű vers,

Annyi szép történet,

Annyi mese, annyi élet.

 

Hipp-hopp Londonban jársz,

Meg az Indiákon,

Mindenütt jársz e világon.


Élsz a messzi múltban,

Az örök jövőben,

Jut így néked élet bőven.

 

Könyv vigasztal bajban,

Ha beteg vagy, gyógyít,

Jót tesz azzal, ki kínlódik.

 

Megnevettet a könyv

S néha könnyre indít,

Ez is gyönyörűség mindig.

 

Olyan jó pajtásunk,

Hogy ott lakik nálunk,

Tőle soha el nem válunk.

          ~~~o~~~

Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin
Tatjána levele Anyeginhez
Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem.
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.
 
Mért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szívembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségű párja
S családnak élő, jó anya.
 
Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt; színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kísértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja...
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem...
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást –
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.
 
Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében... 
 
(Fordította:Áprily Lajos)
 
Kép:Jelena Petrovna Szamokis-Szudovszkaja - Tatjana c. festménye
 
               ~~~o~~~

 

Konsztantyin Szimonov: Várj reám
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
 
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár--
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
 
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény".
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy ?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
 
          ~~~o~~~

Kaffka Margit: Csend

Én nem tudok

A csendről, melybe száz forró titok

És jövendő viharok lelke ébred;

Hol nászát üli száz rejtett ígéret.

A csendről, melyre mennydörgés felel,

Idegzett húr most, oh most pattan el,

Vagy fölzengi a nagy harmóniát,

Az életet, az üdvöt, a halált,

Mindegy! Valami jönni, jönni fog!

- - Ily csendről nem tudok.

 

De ismerem

Hol bús töprengés ág-boga terem,

A csonka mult idétlen hordozóját,

Sok, sok magános, lomha alkonyórát,

Melyből a szótalan, közömbös árnyak

Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,

S a szívnek várni, - várni nincs joga, -

Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,

Míg percre perc születni kénytelen,

- - - E csöndet ismerem.

1905.

Kép: Carl Vilhelm Holsøe festménye

                   ~~~0~~~

Károlyi Amy: Ablak

Az ablak fontos. A van-nal, nincs-csel

kapcsol össze, a bent-tel, kint-tel.

Pár millió fényévet enged

besugározni a padlóra,

mintha a sugár végcélja volna,

hogy hozzád jusson -

Gondold meg, kéz,

ki az ablakot csukod,

tárod,

milyen kozmikus mozdulat,

mellyel a mindenséget kirekeszted,

bebocsátod.

                   ~~~ 0 ~~~

Wass Albert: A vers

Báró Bánffy Istvánnénak

 

Nem úgy fakad a vers,

ahogy Ti gondoljátok,

nagy véres harcok árán:

nem úgy fakad a vers.

 

A vers csak születik,

mint ahogyan születik a szél.

Vagy a virág.

Vagy a falevél.

 

Szellő a vers,s én azt hiszem,

a Végtelen küldi vele nekünk

Világ-virágok bűvös illatát,

s amint szívünkön lopva illan át

lepergeti az érzés-szirmokat. 


(Alkony felé egymásnak
furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.)

Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.

Egy pillanat...s a lelkünkön
lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha
így az alvó ligeten.
 

Kép: Sophie Gembre Anderson festménye

                      ~~~ 0 ~~~

Ady Endre: Tatjána írt...



Tünedező alkonyvilágnál
Olvasgatom a levelet...
Tatjána sír, sirat egy titkot,
Egy vágyat, amely elveszett.
Úgy fáj nekem az, amit ő ír,
Könnye az én szivemre hull...
...És mégis, mégis levelének
Ujjongok mondhatatlanul...

Kis levelét kibontom százszor...
Tatjána sír, gúnytól remeg...
Óh, kinyílott szűz leányálom,
Mennyivel tartozom neked!...
Tatjána sír... Van még Tatjána,
Rajongó lelkű, hófehér,
Aki szeret félőn, titokban,
Ki szeret - a szerelemért...

Tatjána sír. Siratja titkát,
Egy álmot, amely elveszett,
Egy titkot, melyet most vallott be
S melyet már régen érezek!...
Közel voltam a kárhozathoz,
Mely felé asszonykéz dobott -
Az ő aggódó lelke volt tán,
Amely a szirten átfogott...

Én nem tudom, rózsás az arca,
Vagy halvány, sápadt, vértelen,
Csak azt tudom, hogy lelke tiszta,
Szivében dal van s szerelem...
Én Tatjánám, ne félj a gúnytól,
Ne sirasd azt a levelet:
Megmentetted az én hitetlen,
Veszendő, bűnös lelkemet!...

1899. augusztus 30.

#irodalom #vers #nevetvesírni #szerelem #AdyEndre

Henrich Heine: Memento

 

A hajad olyan fekete

a ruhád oly fehér;

az ijuság igérete

az élettel felér.

 

Ó csal az ember élete!

Ki tudja, mi nem ér?

Ruhád is lesz még fekete,

hajad is lesz fehér...

1903. ápr.

 

(Babits Mihály fordítása)

Kép: Emily Bobovnikoff alkotása


Újdonságok

2020.07.20 19:13

Juhász Gyula: Szerelem

Juhász Gyula: Szerelem
2020.07.20 19:10

Juhász Gyula: Ősi láng

Juhász Gyula: Ősi láng
2020.07.13 15:58

József Attila: Tedd a kezed

József Attila: Tedd a kezed
2020.07.13 15:54

József Attila: Tiszta szívvel

József Attila: Tiszta szívvel
2020.07.13 15:51

József Attila: Áldalak búval, vigalommal

József Attila: Áldalak búval, vigalommal
2020.07.13 15:47

József Attila: Nem én kiáltok

József Attila: Nem én kiáltok
2020.07.13 15:43

József Attila: Mama

József Attila: Mama  
2020.07.13 15:39

József Attila: Mikor az uccán átment a kedves

József Attila: Mikor az uccán átment a kedves  
2020.07.13 15:35

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

József Attila: Thomas Mann üdvözlése  
2020.07.13 15:30

József Attila: Anyám

József Attila: Anyám  
2020.07.13 15:23

József Attila: Reménytelenül

József Attila: Reménytelenül  
2020.07.13 15:18

József Attila: Amit szivedbe rejtesz

József Attila: Amit szivedbe rejtesz  
2020.07.13 15:12

József Attila: Születésnapomra

József Attila: Születésnapomra  
2020.07.13 15:08

József Attila: Kopogtatás nélkül

József Attila: Kopogtatás nélkül  
2020.07.11 18:00

József Attila: Nagy ajándékok tora

József Attila: Nagy ajándékok tora Ökölnyi nagy rubinkövet adok, Akszd nyakadba s nézd hogyan...
2020.06.28 16:58

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból 2

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból...
2020.06.28 16:54

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból 3

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból 3   https://www.youtube.com/watch?v=uqfuYY7qZNU
2020.06.28 16:52

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból 4

  Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból...
2020.06.28 16:47

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból 5

Radnóti Miklós:Szerelmi ciklus 1927-28-ból 5   https://www.youtube.com/watch?v=nUD-d7iu3JU
2020.06.27 19:42

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból 1

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból 1   https://www.youtube.com/watch?v=0Tg7wiDuQyw
2020.06.27 19:36

William Henry: A tél szépsége

William Henry: A tél szépsége   https://www.youtube.com/watch?v=KJPRVVuH7zg&t=10s
2020.06.27 19:29

Kárpáti Tibor: Gyöngyöt az Embernek

Kárpáti Tibor: Gyöngyöt az Embernek   https://www.youtube.com/watch?v=RWzl9zVGAFg&t=6s
2020.06.27 19:21

Gazdag Erzsi: Hull a hó

Gazdag Erzsi: Hull a hó   https://www.youtube.com/watch?v=jCCR9fKFS9k
2020.06.27 19:14

Szent Gály Kata: Szeretnék

Szent Gály Kata: Szeretnék   https://www.youtube.com/watch?v=tKyvOp6uWEo
2020.06.27 19:10

Sarkady Sándor: Ide jöttem, itt állok

Sarkady Sándor: Ide jöttem, itt állok   https://www.youtube.com/watch?v=nR3eZX3m6TM
2020.06.27 19:08

Radnóti Miklós: Levél

Radnóti Miklós: Levél   https://www.youtube.com/watch?v=4Rq0vzKEWPs
2020.06.27 19:03

Petőfi Sándor: Szeptember végén

Petőfi Sándor: Szeptember végén   https://www.youtube.com/watch?v=Mzy2BFFG2_M&t=21s
2020.06.27 18:56

Fekete István: Roráte (karácsonyi novella)

Fekete István: Roráte (karácsonyi novella) https://www.youtube.com/watch?v=EXG_CW6QcOI&t=5s
2020.06.26 19:57

Török Sophie: Nem hihetted

  Török Sophie: Nem hihetted https://www.youtube.com/watch?v=fWsHqMqzWE0&t=5s
2020.06.26 19:48

Csinszka Boncza Berta: Vallomás a Csodáról

Csinszka Boncza Berta: Vallomás a Csodáról https://www.youtube.com/watch?v=cddk8jzNz3w&t=81s
2020.06.26 19:41

Ady Endre: Őrizem a szemed

Ady Endre: Őrizem a szemed https://www.youtube.com/watch?v=kKMqtUr7Ou8
2020.06.26 19:37

Károlyi Amy: Ablak

Károlyi Amy: Ablak https://www.youtube.com/watch?v=5GX3BgbCzUc
2020.06.26 19:35

Ady Endre: Kacag a Föld

Ady Endre: Kacag a Föld https://www.youtube.com/watch?v=aNxiA7agp7w&t=9s
2020.06.26 18:26

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...   Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem...
2020.06.26 18:10

Borisz Paszternak: Az erdőben

Borisz Paszternak: Az erdőben Lila hőség párája száll a berekben, az erdőben katedrális...
2020.06.26 17:54

Kaffka Margit: Csend

Kaffka Margit: Csend Én nem tudok A csendről, melybe száz forró titok És jövendő viharok lelke...
2020.06.26 17:51

Konsztantyin Szimonov: Várj reám

Konsztantyin Szimonov: Várj reám Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon, várj...
2020.06.26 17:49

Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin Tatjána levele Anyeginhez

Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin Tatjána levele Anyeginhez Én írok levelet magának...
2020.06.26 17:46

Szép Ernő: Könyv

Szép Ernő: Könyv Nincs könyv olyan drága, Hogy olcsó ne lenne, Annyi, annyi kincs van...
2020.06.26 17:43

Reményik Sándor: Béke

Reményik Sándor: Béke Valmi furcsa összehangolódás, Valami ritka rend - Széthúzó erők erős...
2020.06.26 17:30

Sándor Gyula: A VERS

Sándor Gyula: A  VERS   Tarka szóruhákban pompázó gondolat, Mely úgy tör fel a mélyből,...
2020.06.26 17:03

Anna Ahmatova: A szerelem

Anna Ahmatova: A szerelem   Hol mint kígyó, lopakodik, bűvöl-bájol, szívünkbe surran, hol...
2020.04.30 13:41

Ágh István: Virágosat álmodtam

Ágh István: Virágosat álmodtam
2020.04.30 13:37

Szép Ernő: Anyám

2020.04.30 13:24

Vorák József: Anyák ünnepére

Vorák József: Anyák ünnepére
2020.01.24 16:01

Tél

  Tél   Hószitával behinti a tél a tájat csipke-fehérbe öltözteti a...
2019.05.03 15:36

Weöres Sándor: Anyámnak

Weöres Sándor: Anyámnak   Termő ékes ág, te, jó anya, életemnek...
2019.04.28 14:04

Tóth Árpád: Szeretsz?

Tóth Árpád: Szeretsz?    Szeretsz? Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod, S ezek a...
2019.04.28 13:53

William Blake: Bölcsődal

William Blake: Bölcsődal     Szúnyj, szúnyj, szép baba, Éji örömet...
2019.04.28 11:57

Pablo Neruda: Vers 14.

Pablo Neruda: Vers 14.   Nap mint nap világok fényével játszol. Virágok szirmán...
2019.04.28 11:45

Weöres Sándor: Táncol a Hold

Weöres Sándor: Táncol a Hold     Táncol a Hold, fehér ingben. Kékes...
2019.03.07 18:31

Kosztolányi Dezső: Nők

Kosztolányi Dezső: Nők   Nem kamasz-szerelem kis hevületében beszélek. Az élet közepén,...
2019.03.07 18:16

Juhász Gyula: Köszönet a nőknek

Juhász Gyula: Köszönet a nőknek   Köszönet a nőknek, Hulló csillagoknak, múló...
2019.03.07 18:04

Ady Endre: Zikcene, zakcene, satöbbi

Ady Endre: Zikcene, zakcene, satöbbi   Rossz szívem és százszor rossz vérem Dobog, zuhog,...
2019.03.07 17:58

Aranyosi Ervin: Nőnapi köszöntés

Aranyosi Ervin: Nőnapi köszöntés
2019.01.25 09:21

Szabolcsi Erzsébet: Negatív/ Pozitív

Szabolcsi Erzsébet: Negatív/ Pozitív   Negatív - Tegnap elszakadt egy fonál, melyen még...
2019.01.13 16:38

Anna Ahmatova: Ajtó, félig zárva...

Anna Ahmatova: Ajtó, félig zárva...   Ajtó, félig zárva, Hársfa, mintha hárfa Suttog......
2019.01.13 16:33

Dsida Jenő: Most elmondom...

Dsida Jenő: Most elmondom...   Most elmondom, kicsim, az úgy volt: mikor a halk sík...
2019.01.13 16:23

Reményik Sándor: Pierrot - magának

Reményik Sándor: Pierrot - magának     Oly mindegy: költő, vagy komédiás. A...
2019.01.13 15:44

Majtényi Erik: Hópehely

  Majtényi Erik: Hópehely Hópehely, csillogó, hull a földre millió, táncra...
2019.01.06 14:32

Fazekas Mihály: Az érzékenységek énekben

Fazekas Mihály: Az érzékenységek énekben   Látás Aholl jő, kit régen ohajtva lesek, Ő, akit...
2019.01.06 14:20

Jékely Zoltán: Fenyőfák tánca, Vízkereszt után

Jékely Zoltán: Fenyőfák tánca, Vízkereszt után   Elnéztem éjnek-évadán havas szél őket hogy...
2019.01.04 17:14

Mészely József: Villanások a szeretetről

Mészely József: Villanások a szeretetről   Csak a szeretetnek van világló fénye, az...
2019.01.04 17:09

Nemes Nagy Ágnes: Madár

Nemes Nagy Ágnes: Madár   Egy madár ül a vállamon, Ki együtt született velem. Már oly nagy,...
2019.01.04 16:58

Nemes Nagy Ágnes: Fulladozó

Nemes Nagy Ágnes: Fulladozó   Nem ifjú vágy fúllaszt engem. Nem bánat és nem...
2019.01.04 16:46

Füle Lajos: Így kellene…

    Füle Lajos: Így kellene...   Béke van a gyermekszívben: repül a...
2019.01.03 15:29

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet   Létem, ha végleg lemerűlt ki imád...
2018.12.06 12:57

Fekete István: Miklós-reggel

Fekete István: Miklós-reggel Miklós-reggel lágyan, csendben,  fehér pihék raja...
2018.12.04 15:11

Tóthárpád Ferenc: Erre csörög a dió

Tóthárpád Ferenc: Erre csörög a dió  
2018.12.04 14:44

Donászy Magda: Télapóhoz

Donászy Magda: Télapóhoz      
2018.12.04 14:24

Móra Ferenc: Mártonka levele

Móra Ferenc: Mártonka levele   Aranyos nagyapó, ákom-bákom-mákom, szíveden kopogtat kis...
2018.11.30 14:00

Törő Zsóka: Advent

Törő Zsóka: Advent     Búcsúzik november, kopogtat december, a Remény...
2018.11.29 16:47

Galambos Bernadett: Ajándék

Galambos Bernadett: Ajándék
2018.11.29 16:25

Reményik Sándor: Csendes csodák

Reményik Sándor: Csendes csodák   Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el ...
2018.11.29 16:13

Csorba Győző: December

Csorba Győző: December   Minden jó, ha a vége jó. Az év jó, mert jó a december, a...
2018.11.29 16:08

Reményik Sándor: Akarom

Reményik Sándor: Akarom   Akarom: fontos ne legyek magamnak.   A végtelen...
2018.11.29 15:58

Pilinszky János: Örökkön-örökké

Pilinszky János: Örökkön-örökké   Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem...
2018.11.29 15:26

Csata Ernő: Advent

Csata Ernő: Advent   Jöjj el, várva várt lelkek vigasza, szeretni vágyás,  konok...
2018.11.29 13:40

Szabó Lőrinc: Kandalló előtt

Szabó Lőrinc: Kandalló előtt   Szeretem a kandalló parazsát, a leégett fa nyugodt...
2018.11.29 12:26

Somlyó György: Mesék könyve - Mese arról, ki hogyan szeret

Somlyó György: Mesék könyve - Mese arról, ki hogyan szeret Van, aki azt hiszi, tehet, amit...
2018.11.29 12:10

Emily Dickinson: Én senki vagyok! Te ki vagy?

Emily Dickinson: Én senki vagyok! Te ki vagy?   Én senki vagyok! Te ki vagy? Te is tán senki...
2018.11.19 14:40

Csokonai Vitéz Mihály: Felvidúlás

Csokonai Vitéz Mihály: Felvidúlás   Búk, bánatok! Távozzatok Előlem messze; Hogy...
2018.11.19 14:17

Tompa Mihály: Égő szerelem

Tompa Mihály: Égő szerelem Honnan származott az égő Szerelemnek szép virága? Nyíló szirma úgy...
2018.11.19 13:52

Móra Ferenc: A cinege cipője

Móra Ferenc: A cinege cipője Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy bánata van...
2018.10.01 12:20

Benedek Elek: Dal a szeretetről

Benedek Elek: Dal a szeretetről Hol ringott bölcsőd: palotában, Vagy kis kunyhóban, sose...
2018.09.17 18:09

Bella István: Falevélen talált sanzon

Bella István: Falevélen talált sanzon Igen, és egyszer meghalok, és nem leszek, csak...
2018.09.17 16:33

Somlyó Zoltán: Őszi vers

Somlyó Zoltán: Őszi vers   Megérted az őszt... a rövidült napok susogó alkonyát,...
2018.09.17 16:24

Csukás István: Ki ette meg a nyarat?

Csukás István: Ki ette meg a nyarat? Ki ette meg a nyarat? Tegnap még itt volt, mértük a...
2018.09.17 16:17

Nemes Nagy Ágnes: Fekete hattyú

Nemes Nagy Ágnes: Fekete hattyú   Nyírfaágból volt a híd, azon álltam egy...
2018.09.17 16:11

Létay Lajos: Elejt az ág egy levelet

Létay Lajos: Elejt az ág egy levelet   Kék hordókat gurít a csend, a tölgyesben...
2018.09.17 16:06

Nadányi Zoltán: Tanács

Nadányi Zoltán: Tanács Ne gondolkozz a szíveddel, Mert úgy ezer tüske vár; És ne szeress az...
2018.09.17 15:53

Nadányi Zoltán: Ősz

Nadányi Zoltán: Ősz   Az őszben állsz, tünődve jársz, hullatja vén lombját a...

Keresés

Még több vers -> Nevetve sírós, sírva nevetős  Facebook:

www.facebook.com/Nevetve-s%C3%ADr%C3%B3s-s%C3%ADrva-nevet%C5%91s-513079348739267/

 

A
 
 
Á
 
 
B
 

B. Radó Lili: Esti dal

 
C
 
Cs
 
 
D

Donkó László Édesanyám

 
E
 
É
 
F
 
G
 
Gy
 
 
H
 
 
 
I, Í
 
K
 
L
 
M
 
N
 
O,Ó
 
Ö,Ő
 
P

Paszternák Éva: Ezüstfonál

Petőfi Sándor: A gólya

P.K.: Fekete rózsa

P.K.: Táncol az élet....

Pósa Lajos: Orgonavirág

 
R

Radnóti Miklós: Himnusz a békéről

Radnóti Miklós: Két karodban

Rajki Miklós: Látni

Reményik Sándor: Szivárvány

Reviczky Gyula: Virágok

 
S
 
Sz

Szabó Lőrinc: Idillek az Ipoly körül 42 Fehér liliomszál

 
T
 
Ty
 
V

 

Váci Mihály: Eső a homokra

W
 
Z
 
Zs
 
 
 

 

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode