2017.09.30 14:41
Benedek Elek: Pest felé
Fut a gőzös nyílsebesen,
Pest felé fut egyenesen.
Szárnya nincsen, repül mégis,
Érzem, hogy repülök én is.
Meghúzódom egy sarokban,
Öreg szivem meg-megdobban.
Hej, nem csuda! Komoly dolog,
Amire én most gondolok.
Átellenben, az ülésen
Egy kis gyermek, mind őt nézem.
Gyöngéd kezek bárhogy ójják,
Le-lerúgja takaróját.
Nem jön a szemere álom,
A jó kismamát csodálom.
Ébren virraszt egész éjen,
Mig gyermeke alszik mélyen.
Fut a gőzös, szinte repül,
Sipol fütyöl éktelenül.
Kattogása folyton hallszik,
De a gyermek mélyen alszik.
Gőzös füttyét mig hallgatom,
Messzire száll gondolatom:
S megpihen egy kis szobában.
Szállva száll az éjszakában.
Kis szobában látva látom,
Két gyönge kar amint átfon,
Egy gyermeket csicsisgatva,
A pihegését hallgatva.
E gyermek és, bárhogy ójják,
Le-lerúgja takaróját.
S gondolatban, álmatagon
Én magam is takargatom.
Takargatom, csókolgatom,
Szeretettel babusgatom,
S mig magam mulatom ezzel:
Dereng az ég, itt a reggel.
Még csak egy jó futamodás:
Ihol a pesti állomás!
Öreg szivem, hej, hogy dobog,
Mikor a vonat berobog!
Még csak egy perc, kettő, három,
Reszkető karom kitárom,
Rája röppen egy fióka:
"Isten hozott, nagyapóka!"
Vasutat ki kitalálta,
Legyen mindörökké áldva!
Nagy áldás ez a világnak,
Hát még nekünk, nagyapáknak!