Borisz Paszternak: Az erdőben

Van így, nem alszik még, ki álmot áhít,
meglátja mégis, szenderegve csak.
Álma mögül perzselve szempilláit
szemhéján átsüt két fekete nap.

Fény s bogarak szivárványló patakja,
szitakötők szikrázó üvege.
És mintha óriás csipesze matatna,
az erdő vibrálással van tele.

Már-már elalszik lágy tik-tak zajában,
míg odafent, hol gyantaszag ölel,
az éterben a mutatók hibátlan
üteme és hőség egybe ver.

Fordítják tűik égre - földre esnek
az árnyak, morzsolódva, vastagon -,
mérik a csúcs homályát, egyre feljebb,
napszállatán, sötétkék számlapon.

Úgy tetszik ős boldogság ez, mely ó-fák
köré von álmot alkonyat után.
A boldogok nem figyelik az órát.
De ez a kettő szendereg csupán.

(Fodor András fordítása)

Kép: Mikhail Savchenko festménye