Fazekas Mihály: Az érzékenységek énekben

Fazekas Mihály: Az érzékenységek énekben

Látás

Aholl jő, kit régen ohajtva lesek,

Ő, akit szüntelen lelek s keresek.

Képzelődésemnek serkenj hajnala,

Testben jő lelkemnek őrző angyala,

Most tehát, most két szemeim hívek légyetek,

Ti is, minden érzéseim jertek, nézzetek,

Csak te nyomorult kéz, s szegény ajakok,

Bár lelkemnek nehéz, legyetek vakok.

Hallás

Hangicsál a kincsem nyájas énekkel,

Óh, hogy testem nincsen rakva fülekkel,

Inak feszüljetek vont húr módjára

S mind együtt pengjetek édes hangjára.

Nyílj meg szívem, csókid lesznek szájmozgásai,

De ha róllad szót sem tesznek szép ajkai,

Érzéseden kívül hagyd tengéseket,

Már úgy, óh szegény fül, légy te siket.

Szaglás

Irigylem kis virág állapotodat,

Boldogul lletört ág, szép halálodat.

Kincsemnek éltedet keblére tetted,

S fűszeres lelkedet rá lehellted,

Már ezt az új balzsamodat rózsás kertembe

Szedted, drága jóvoltadat töltsd hát szívembe,

Óh ég! szent harmatod llelkem megtelte,

Mert e jó illatot kincsem lehelte.

Tapintás

Szemem, nem láttad, mégis fénylettél,

Fülem, nem hallhattad,mégis csengettél,

Órrom s szám izlése, csak veszteg ültél,

Mégis mi rébzés e', hogy felhelhevültél?

Jádzodjatok víg szivemmel minden csepp vérek,

Mert egy édes érzésemmel egekig érek.

Kincsemmel sétáltam, kis kezét nyújtá,

Szorítni találtam, s visszaszorítá.

Ízlés

Kézfogás, órr, fűl, szem, mind elbujhattok,

Már engem többé nem csalogathattok.

Látjátok véremnek pezsgő forrását,

Betöltém szivemnek fő kivánását.

Tudjátok-é, mi lehetett, amit ízlétek?

Aki még nem érezhetett angyali étek,

Bóldog, ha addig lés, míg meg nem talál,

Mennyei jó izlés! Forró csók valál.

 

Kívánság

Kép, amely szívemet tükröddé tetted,

Hang, amely eremet mind megpengetted,

Balzsamos lehellet! gyenge szorítás!

Melyekhez még kellett egy bóldogítás,

Édes csókok forrósági, égi harmatok!

Ti érzésim kivánsági, mi a hijjatok?

Csak középpontotok egy jó szív légyen,

Életem rajtatok mennyekbe mégyen.