Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke

Indulj dalom,

bátor dalom,

sápadva nézze röptöd,

aki nyomodba köpköd:

a fájdalom.

Az életen, a szinten,

a fénybe kell kergetni,

légy mint a minden,

te semmi.

Ne mondd te ezt se, azt se,

hamist se és igazat se,

ne mondd , mi fáj tenéked,,

ne kérj vigaszt se.

Légy mint a fű-fa, élő,

csoda és megcsodáló,

titkát ki-nem-beszélő,

röpülő, meg-nem-álló.

Légy az, ami a bölcs kéj

fölhámja, a gyümölcshéj

remek ruhája, zöld szín

fán, tengeren a fölszín:

mélységek látszata.

No fuss a kerge széllel,

cikázva, szerteszéjjel,

ki és be, nappal-éjjel

s mindent, mi villan és van,
érj el.

Tárgyalj bolond szeszéllyel,

komázz halál-veszéllyel

s kacagd ki azt a buzgót,

kinek a mély kell.

Mit hoz neked a búvár,

ha fölbukik a habból?

Kezébe szomorú sár,

ezt hozza néked abból.
Semmit se lát, ha táncol
fényes vizek varázsa,
lenn nyög, botol a lánctól,
kesztyűje, mint a mázsa,
fontoskodó-komoly fagy
dagadt üvegszemébe.
Minden búvárnak oly nagy
a képe.

Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek.
Ó, szent bohóc-üresség,
sziven a hetyke festék,
hogy a sebet nevessék,
mikor vérző-heges még,
ó, hős, kit a halál-arc
rémétől elföd egy víg
álarc,
ó, jó zene a hörgő
kínokra egy kalandor
csörgő,
mely zsongít, úgy csitít el,
tréfázva mímel
s a jajra csap a legszebb
rímmel.

A céda életet fesd,
azt, ami vagy te, tettesd,
királyi ösztönöddel
ismersz-e még felettest?
Az únt anyag meredt-rest
súlyát nevetve lökd el
s a béna, megvetett test
bukásait a szellem
tornáival feledtesd.

Hát légy üres te s könnyű,
könnyű, örökre-játszó,
látó, de messze-látszó,
tarkán lobogva száz szó
selymével, mint a zászló,
vagy szappanbuborék fenn,
szelek között, az égben
s élj addig, míg a lélek,
szépség, vagy a szeszélyek,
mert – isten engem – én is,
én is csak addig élek.

Menj mély fölé derengni,
burkolva, játszi szinben,
légy mint a semmi,
te minden.

1933.