Lesznai Anna: Sötétben, mélyen

Lesznai Anna: Sötétben, mélyen

Sötétben, mélyen, föld alatt

A nedvet, mely dús kincset ér,

Gyűjté bús öntudatlan csöndben

A szívós, színtelen gyökér.

De jő a nap, tavasznak napja,

Mikor gyökéri vad erő

A kemény kérget megreeszti

S fakad a rügy, az ébredő!

Ó százszor áldott, az azelső,

A hősi, csodás, zöld levél,

Mely a földnek terhét lerázva

Napfényre és életre kél.

És nő a szár, a gyors szökésű,

A hosszú, karcsú, ingatag

S buggyanva szárból szent tökélyben

Nagy, illatos virág fakad.

Övé a földnek lomha álma,

Kelyhében úszik barna csend,

S a rügynek hangos lobbanása

A bíbor leplen megjelent.

Karcsú termője égre szökken,

Az egész bokor benne él,

Kelyhében száz virágnak sorsa

Szunnyad, duzzad, fakad, remél.