Szécsi Margit: A kötéltáncos vallomása

Szécsi Margit: A kötéltáncos vallomása

Bolyongtam bár nyílt mezőn

s város-dzsungelekben,

dalt ki hozzád illenék,

én, szegény nem leltem.

Fojt az el nem mondható.

égek néma sebben,

bolond szemem megvakul

habzó vérködökben.

Mint a francia bohóc

klastromba kerülvén,

imádságot hogy nem tud,

igen keserülvén:

táncolt a nagy szent előtt -

előtted úgy játszom,

a nagy síró szerelmet

vígan magyarázom.

 

Úgyis, vágyaim miatt

majd halálra válva

függök - ég és föld között

tart szerelmed szála.

Néked meddig táncolok,

az nem az én dolgom.

Súlyos szívem idefönn

mosolyogva hordom.

 

Gondok lesnek, ordasok,

már e karcsu testre.

De én le nem hullhatok,

hű szemed keresne.

Estemben is fájna, hogy

arcod búsra válik -

hogy örömre születtél,

vallom mindhalálig.