Weöres Sándor: Tündérszerelem

Weöres Sándor: Tündérszerelem

Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.

Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szívemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.

Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemű halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!
Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba.

Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be!