~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

" A szerelem a lélek selyme,

a szív bársonyvirága,

melynek magvát minden szívben

elültette a teremtés,

de amely csak minden ezredik szívében

érik meg igazán pompázó virággá."

 

(Rabindranath Tagore)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Rainer Maira Rilke: Csak ámulj és fülelj, éld csöndedet...

 

Csak ámulj és fülelj, éld csöndedet,

mélyes mély életem, te;

mit akar a tőled, ah, értsd a szelet,

mire a nyír remegne.

 

Szól hallgatás hozzád, ne láss,ne hallj, hagyd érzékeidet.

Add magad, engedj - s minden suhanás

ringat majd, úgy szeret.

 

S akkor, lelkem, terülj, kiterülj,

hogy élned sikerüljön,

áradj szét ünnepi öltözetül

mindenen itt eme földön.

 

(Tandori Dezső fordítása)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

"Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem."

(Nicholas Sparks)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Scheffer János: Hogy lehet?

 

Hogy lehet a vízesést lelassítani,

Zúgó, hömpölygő folyót megállítani,

Hogy lehet a lavinának ellenállni,

A gördülő sziklákat alátámasztani?

 

Hogy lehet a növő virágot földbe nyomni,

Megbolydult méhkast kaptárba visszahozni,

Hogy lehet a szilaj ménest lefékezni,

Éj-csillagok fényét elsötétíteni?

 

Hogy lehet forró szerelmet visszafogni,

Fel-feltörő érzéseket tompítani,

A szerelmes szívnek ésszel parancsolni,

Közelség helyett a távolt választani?

Hogy lehet?

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Gámentzy Eduárd: Azt hiszem

Azt hiszem, szeretni kéne,
Csak egyszerűen, úgy ahogy
Hátradőlök itt a széken,
Vagy kinyitom az ablakot.

Olyan tisztán, olyan szépen,
Hogy kimondani sem szabad!
Mint összebújó állatok,
A behavazott fák alatt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Simon András: Szívembe írtalak

Szívembe írtalak
és megjelöltelek
szeretetem örök pecsétjével,
de szabad vagy mégis.
Nem azért szeretlek,
hogy egyetlenem legyél,
s hogy végre magamhoz kössem
csillagsorsodat.
Istent csodálom benned.
Puszta létedben a teremtés
szépségét ízlelgetem.
Mehetsz vagy maradhatsz kedvedre,
imámban őrizlek,
s míg élek, áldani fog a lelkem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~Kat

Katzler Hilda: Találkozás

(Veled)

Ne kérj a várva várt naptól semmit,
Kérlek,ne félj! Akkor én sem!
Csak állj nyitott szívvel,meztelen lélekkel,
Telve reménnyel,szeretettel, Sorsod elé:
„Tessék,itt vagyok!”-mondod.
Nem kell félned,ha magad adod annak,
Aki látja lelkedet,
-Látod,én is reszketek-,
Aki önmagát tudja benned,
Aki veled rezdül minden pillanatban,
S féltést érez a szavakban,miket neki adtál,
És aggódva szóltál:
„A jóságommal,mire mentem?
Csak a pusztaság maradt mögöttem,
Minden szépségem hulló porrá vált,
Csak szívem akarja,várja a csodát.”

Kérlek,ne félj!
A jósággal mire mentél?
Hozzám megérkeztél.
A pusztaság kies tájjá szépült,
Szépséged visszarévült.
Szárnyaid nőttek a vágytól,
Remeg a lelked a csodától,
Szíved izzik a lángtól,
Hogy láss engem.

Ez maga a csoda.

S elviszel magasba szállva,oda,
Ahol a csend is hallgat,
Hol már nem kellenek a szavak,
Hogy hallgasd a szeretet hangját.
A hajnal is fáradtan hasad,
Sosem látott szemedbe néz,
Mit üzen ilyenkor a kéz
Remegő lelkeden nyugodva?
Ez maga a csoda!

Érezd,itt vagyok veled! Átölellek.
Valóm láthatatlan vágyak feszítik,
Mint pókhálót a vergődő áldozat.
Nem létező tested körbefonja a várakozás.
Milyen ez a nász?
Testetlen,akaratlan,
Már nem játszunk a szavakkal.
Körbeölel a végtelen,
Nincs többé félelem.
Egymást lángra gyújtva,
Majd lassan kioltva,
Egymásban hamvadunk el,
Izzó parazsat hagyva magunk után,
Hogy holnap is lobbanjon a láng,
Hogy soha ne múljon a vágy.
S a parázsló álmokon felsírjon,
S lélegezni kezdjen az illúzió,
S végre testet öltsön a valóság.

És a szívünk már nem fél…
Én megérkeztem, s Te megérkeztél.
 

Kép: Irina Karkabi alkotása

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Somló Hedvig: Szerelem II

Szeretlek? Lágyan csendül még a szó,
de elpárolgott már az illata!
Hiába mondom, nincs meg villanó
felujjongása többé. Zamata

a könnyek közt valahogy elkopott.
Szemed emléke nem üt már sziven
ha rágondolok: hogy néztük lopott
pillanatokban egymást. A kezem

kezed fogását hütlenül feledte.
Ha vágyom, már nem vagy vágyamnak teste,
csak azt érzem, hogy fiatal vagyok
s te: emlék. Hüvös, szép, és messze, messze
akár a nyár, a tó s a csillagok.
- - - - - - - -
De jó megint várni a szerelemre.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Falu Tamás: Szavam...

Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.

Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.

Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.

Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.

Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

József Attila : Várlak

 

Egyre várlak. Harmatos a gyep,

Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.

Rideg vagyok és reszketeg is néha,

Egyedül olyan borzongós az éjjel.

Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét

És csend volna. Nagy csend.

De hallanánk titkos éjjeli zenét,

A szívünk muzsikálna ajkainkon

És beolvadnánk lassan, pirosan,

Illatos oltáron égve

A végtelenségbe.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Paul Géraldy: Áradozás

 

Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!

Hallod? Bolond vagyok. Bolond...

Ezt zúgom egyre a szívednek...

De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!...

Szeretlek, érted, drága, mondd?

Nevetsz? Hülye vagyok valóban?

De hogy közöljem azt, amit

tudnod kell? Semmi sincs a szóban!

Várj, kitalálok valamit...

Hát igenis, a csók magában nem elég.

Valami fojt, zokog itt bennem és elég.

Tisztázni kell most, hogy mi van mivélünk.

Amit érzünk, ki kell fejezni még.

Többé-kevésbé a szavakban élünk.

Szók kellenek, kell elemezni.

Kell, hogy kimondjam néked ezt ni...

Tudd meg, mivel vagyok tele...

De bár találnék sok költői dolgot -

felelj nekem - több lenne-e,

mint az, hogy átölellek így, te boldog

hétköznapom költészete,

míg százszor és ezerszer fölsikoltok:

Te! Te! Te! Te!

 

(Fordította: Kosztolányi Dezső)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Áprily Lajos: Vers vagy te is

 

Indulsz. A mozdony sürget már dohogva

és a tavaszba messze-fut veled.

Ne vidd a vádat és a bút magaddal,

hogy hűvös szóval megsértettelek.

Vers vagy te is. Ezért van harc közöttünk.

Rég vívom érted a művész-tusát.

Ki a hibás, ha túlságos közelből

nem hallom lelked tiszta ritmusát?

 

Ki a hibás, ha néha feltolulva

egy kusza hang harmóniádba tép,

és gúnnyal int szivárványos magasban

a büszke, győzhetetlen eszme-kép?

 

Vers vagy te is. A harcban meg nem érzed,

hogy míg hozzád ér, bennem fáj a gáncs.

A fájó gáncs nem céltalan civódás,

s kedves, nem ok, hogy érte visszabánts...

 

Már távolodsz. A gép repít robogva.

Nem is tudod, hogy most lettél enyém.

Varázs-ütésre dallamod kiépül,

s zengő egész vagy, zengő költemény.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

"Azt gondolom, a szerelemre való képesség az élet legnagyobb ajándéka. Ha kiveszik valakiből, akkor, ha él is, valójában halott már... Van még egy hasonló kegyelem, a sírás képessége. Hogy örömben, bánatban legyenek könnyeim."

(H. László)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Kányádi Sándor: Tudod....

 

Tudod

soha nem bántam meg,

hogy megszerettelek,

pedig felbolygatta ez a szeretet

az egész életem,

Tudod,

soha nem csalódtam benned,

pedig sokszor nem értettem

a cselekedetedet,

sokszor féltettelek,

leginkább magadtól féltettelek,

Tudod,

lassan fogynak körülöttem a dolgok,

a dolgaim,

vagy messzire kerülnek tőlem,

vagy csak én távolodok,

ahogy szakadoznak a szálak,

az érzés egyre jobban magához láncol,

Tudod,

mikor megkönnyezek valamit,

ami szép volt,

megvigasztal a gondolat,

hogy lakozik bennem egy csoda,

ami nem hagy el,

amit nem vehet el tőlem

sem az irigység

sem a rosszindulat,

Tudod,

ebből az érzésből táplálkozom,

miatta össze sem csuklom,

ha elesek is, érte felállok,

ha sírok is elmosolyodok,

talán,

ha végleg elalszom,

érte akkor is felébredek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Fuchs Éva: Szép az élet

 

Valóban szépnek tartom az életet. Gyakran nézek az égre minden ok nélkül,

szinte rácsodálkozva egy-egy bárányfelhő gömbölydedségére...

 

Milyen érdekes a változás az emberben.

 

Egyedül vagyunk. Felet alkotunk. Egy egész felét. Párok között létünk kirí.

A magányosság messziről ordít valakiről, rikít, mint télen a szűz hó,

vagy mint mély, sötét csend-éjszakákon a hirtelen szívből jött sikoly.

Légüres térben lebegünk, fogódzó nélkül, folytonos zuhanásban, levegő nélküli,

üvegbúra létben. Ez a kívül állóság egy idő után ránk telepszik,

beleivódik mindennapjainkba, bőrünk alá a pólusainkba. Nem tartozunk senkihez.

Társaságban elrejtőzünk, lesütött szemmel, mintha szégyen lenne ittlétünk a világban,

ahol nincs jogunk élni egyedül, csak vegetálni...

 

Azután történik valami. Egy szó, talán véletlen érintés,

talán nem is fizikai, talán egy alig hallható hang, hanglejtés,

vagy hangsúly, egy illat csupán, valami őseredeti emlékkép kinyit egy kaput.

Felébredünk. Tüdőnk friss levegővel telik meg. Régvolt illatok emlékét érezzük újra,

sosem felejtett ízeket szánkba. A világ kitárja elénk színpompás ölét,

kisüt a folyton derűs Nap régen látott szín kavalkáddá változtatva körképünket.

Akkor tudhatjuk megtaláltuk másik felét az egésznek. Ép és kerek egyek lettünk újra.

 

Kezdetben jönnek a szinte zsilipszerűen megállíthatatlanul hömpölygő szavak.

Később a szavak közé beférkőzik a csend.

Az a csend, ami meleg és otthonos hallgatásba burkol.

 

Isten hozott, újjászületett szerelem!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Szeretlek, ahogy szeretem az esőt, a hóesést,
a vihart, a táncot és az utazást,
ahogy jó álmaimat, reményeimet,
ahogy a folyókat, patakokat, tengereket, óceánokat szeretem,
ahogy a titokzatos hegyeket, dombokat, végetnemérő utakat,
szeretlek, ahogy ősszel a mustot és a szőlőt, a bort szeretem,
ahogy a nyár legfinomabb gyümölcsét, a körtét, a meggyet
szeretem.
Szeretlek, ahogy a jóságot és a hűséget szeretem,
szeretlek, ahogy a vakmerőséget és a dacot szeretem,
szeretlek, ahogy a harcot és az igazságot szeretem!
Szeretlek, ahogy a tavaszt szeretem,
nyíló, rügyező gyümölcsfákat áprilisban,
ahogy a nyarat szeretem, és az ősz szomorúságát,
a vadgesztenyék illatát szeretem,
szeretlek, ahogy a gyertyák sistergését,
szeretlek, ahogy az eget szeretem, amikor a szél felkorbácsolja
sötétvörösre a látóhatárt,
ahogy a hidakat szeretem, a várakat és a harangzúgást.
Szeretlek, ahogy a tücsökciripelést szeretem,
ahogy az őzek, szarvasok szökkenését,
díszes fácánok repülését szeretem,
ahogy a harmonikaszót és a vad dobpergést szeretem.
Szeretlek, ahogy az őserdők bujaságát és gazdagságát
szeretem,
ahogy az Antarktisz örök jegét szeretem,
szeretlek, ahogy a világ legpompásabb vízesését,
ahogy a földgolyó belsejét szeretem,
szeretlek, mint a természet egészét,
mint a völgyeket, sziklákat, sivatagokat,
Szeretlek, mint minden tiszta élőlényt ezen a földön,
ahogy a mindennapi kenyeremet szeretem,
ahogy a mézet, mákot, fűszereket és a tejet szeretem,
ahogy a vidámságot szeretem,
nyár közepén a tarló és a szalmakazal illatát szeretem,
ahogy a vadvirágokat, lucernát, piros csipkebogyókat,
vadkacsákat, halakat szeretem,
amikor bolondosan a folyóba buknak,
szeretlek, ahogy az éjszakákat szeretem,
szeretlek, ha ébren vagy és amikor énekelsz,
amikor fütyörészel,
szeretlek, amikor nevetsz,