"Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng"

"Hallgatnunk kellene legmélyebb érzéseinkre, engedni, hogy ezek kifejezésre jussanak... Máskülönben elsorvadunk."

(Susanna Ehdin)

       SZERETETTEL ÜDVÖZÖLLEK!

"Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk."

(Dante)

Sándor Gyula: A  VERS

Tarka szóruhákban pompázó gondolat,

Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.

Széthinti lelkünk fájó sebeit,

Az örömkönnyek boldog cseppjeit,

S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,

Szárnyaló sasként tör fel a magosba,

Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,

Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul

Olykor fagyos lehelet, dermedten csikorgó hó,

Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,

Amint féltett titkainkból egy apró darab,

Felszakadva lassan a felszín felé halad,

Hogy megfesse a világ szürkülő egét

És betöltse fénye, minden szegletét

S hol végigzúdul e szikrázó szópatak

Életre kel tőle sok hervadó gondolat

Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg

Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg.

                       ~~~o~~~

Reményik Sándor: Béke

Valmi furcsa összehangolódás,

Valami ritka rend -

Széthúzó erők erős egyensúlya,

Mély belső bizonyosság idebent - 

Bizonyosság arról, hogy élni jó,

Szenvedni elkerülhetetlen,

Szeretni tisztán: megistenülés,

Meghalniszép -

S a Kifejezést meglelni mindezekhez,

Megtalálni a felséges Igét:

Az Igét mindezekhez:

A Béke ez.

Orkán ordíthat aztán odakünt,

Robbanhat ezer bomba: kárbament,

De kárt nem okozott.

Bent:

Csend.

A Béke itt kezdődik.

Bent:

Csend.

Isten hozott.

               ~~~o~~~

Szép Ernő: Könyv

Nincs könyv olyan drága,

Hogy olcsó ne lenne,

Annyi, annyi kincs van benne.

 

Annyi gyönyörű vers,

Annyi szép történet,

Annyi mese, annyi élet.

 

Hipp-hopp Londonban jársz,

Meg az Indiákon,

Mindenütt jársz e világon.


Élsz a messzi múltban,

Az örök jövőben,

Jut így néked élet bőven.

 

Könyv vigasztal bajban,

Ha beteg vagy, gyógyít,

Jót tesz azzal, ki kínlódik.

 

Megnevettet a könyv

S néha könnyre indít,

Ez is gyönyörűség mindig.

 

Olyan jó pajtásunk,

Hogy ott lakik nálunk,

Tőle soha el nem válunk.

          ~~~o~~~

Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin
Tatjána levele Anyeginhez
Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem.
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.
 
Mért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szívembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségű párja
S családnak élő, jó anya.
 
Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt; színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kísértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja...
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem...
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást –
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.
 
Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében... 
 
(Fordította:Áprily Lajos)
 
Kép:Jelena Petrovna Szamokis-Szudovszkaja - Tatjana c. festménye
 
               ~~~o~~~

 

Konsztantyin Szimonov: Várj reám
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
 
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár--
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
 
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény".
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy ?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
 
          ~~~o~~~

Kaffka Margit: Csend

Én nem tudok

A csendről, melybe száz forró titok

És jövendő viharok lelke ébred;

Hol nászát üli száz rejtett ígéret.

A csendről, melyre mennydörgés felel,

Idegzett húr most, oh most pattan el,

Vagy fölzengi a nagy harmóniát,

Az életet, az üdvöt, a halált,

Mindegy! Valami jönni, jönni fog!

- - Ily csendről nem tudok.

 

De ismerem

Hol bús töprengés ág-boga terem,

A csonka mult idétlen hordozóját,

Sok, sok magános, lomha alkonyórát,

Melyből a szótalan, közömbös árnyak

Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,

S a szívnek várni, - várni nincs joga, -

Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,

Míg percre perc születni kénytelen,

- - - E csöndet ismerem.

1905.

Kép: Carl Vilhelm Holsøe festménye

                   ~~~0~~~

Károlyi Amy: Ablak

Az ablak fontos. A van-nal, nincs-csel

kapcsol össze, a bent-tel, kint-tel.

Pár millió fényévet enged

besugározni a padlóra,

mintha a sugár végcélja volna,

hogy hozzád jusson -

Gondold meg, kéz,

ki az ablakot csukod,

tárod,

milyen kozmikus mozdulat,

mellyel a mindenséget kirekeszted,

bebocsátod.

                   ~~~ 0 ~~~

Wass Albert: A vers

Báró Bánffy Istvánnénak

 

Nem úgy fakad a vers,

ahogy Ti gondoljátok,

nagy véres harcok árán:

nem úgy fakad a vers.

 

A vers csak születik,

mint ahogyan születik a szél.

Vagy a virág.

Vagy a falevél.

 

Szellő a vers,s én azt hiszem,

a Végtelen küldi vele nekünk

Világ-virágok bűvös illatát,

s amint szívünkön lopva illan át

lepergeti az érzés-szirmokat. 


(Alkony felé egymásnak
furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.)

Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.

Egy pillanat...s a lelkünkön
lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha
így az alvó ligeten.
 

Kép: Sophie Gembre Anderson festménye

                      ~~~ 0 ~~~

Ady Endre: Tatjána írt...



Tünedező alkonyvilágnál
Olvasgatom a levelet...
Tatjána sír, sirat egy titkot,
Egy vágyat, amely elveszett.
Úgy fáj nekem az, amit ő ír,
Könnye az én szivemre hull...
...És mégis, mégis levelének
Ujjongok mondhatatlanul...

Kis levelét kibontom százszor...
Tatjána sír, gúnytól remeg...
Óh, kinyílott szűz leányálom,
Mennyivel tartozom neked!...
Tatjána sír... Van még Tatjána,
Rajongó lelkű, hófehér,
Aki szeret félőn, titokban,
Ki szeret - a szerelemért...

Tatjána sír. Siratja titkát,
Egy álmot, amely elveszett,
Egy titkot, melyet most vallott be
S melyet már régen érezek!...
Közel voltam a kárhozathoz,
Mely felé asszonykéz dobott -
Az ő aggódó lelke volt tán,
Amely a szirten átfogott...

Én nem tudom, rózsás az arca,
Vagy halvány, sápadt, vértelen,
Csak azt tudom, hogy lelke tiszta,
Szivében dal van s szerelem...
Én Tatjánám, ne félj a gúnytól,
Ne sirasd azt a levelet:
Megmentetted az én hitetlen,
Veszendő, bűnös lelkemet!...

1899. augusztus 30.

#irodalom #vers #nevetvesírni #szerelem #AdyEndre

Henrich Heine: Memento

 

A hajad olyan fekete

a ruhád oly fehér;

az ijuság igérete

az élettel felér.

 

Ó csal az ember élete!

Ki tudja, mi nem ér?

Ruhád is lesz még fekete,

hajad is lesz fehér...

1903. ápr.

 

(Babits Mihály fordítása)

Kép: Emily Bobovnikoff alkotása


Újdonságok

2021.03.11 15:09

Richard Wagner: Szeretettel

Richard Wagner: Szeretettel   Szeretettel hoztam e szép csokrot, s köszöntőmet mindenkinek...
2021.03.11 15:00

Arany Viktor: NŐNAPRA

Arany Viktor: NŐNAPRA   Rózsaszirmok legyenek talpad alatt, Égi fény mossa meg...
2021.03.11 14:26

Szécsi Margit: Március

Szécsi Margit: Március   Téli szellők,fújjatok csak, játsszatok a hajamon. Olvassz havat,...
2021.03.11 14:12

Nagy László: Én fekszem itt

Nagy László: Én fekszem itt   Én fekszem itt kihűlt földön: eleven kincse még a...
2021.01.16 18:28

Szilágyi Domokos: Január

Szilágyi Domokos: Január   Csíp a dér, fagy az ér, csupasz ég feketéll, pihenő cinegék szeme...
2021.01.16 17:20

Garai Gábor: Bizalom

Garai Gábor: Bizalom   S ha százszor is becsapnak, és ezerszer csalódom abban, kinek...
2021.01.16 17:01

Kosztolányi Dezső: Téli alkony

Kosztolányi Dezső: Téli alkony   Aranylanak a halvány ablakok... Küzd a sugár a hamvazó...
2021.01.15 18:42

Mihai Eminescu: A csillagig

Mihai Eminescu: A csillagig   A csillagig, mely este kel, Az út oly véghetetlen, Hogy...
2021.01.15 18:18

Mihai Eminescu: Éjjel

Mihai Eminescu: Éjjel   Az éj beállt, a kályha kékes lángját Kis pamlagomról mélán figyelem: S...
2021.01.15 18:05

Mihai Eminescu: Nem fontos, hogy mit beszéltek

Mihai Eminescu: Nem fontos, hogy mit beszéltek   Nem fontos, hogy mit beszéltek, Nem dicsérek,...
2021.01.10 19:00

Kosztolányi Dezső: Negyven pillanatép

  Kosztolányi Dezső: Negyven pillanatép 20. Gyermekkor   Jaj, a gyerekkor...
2021.01.10 18:53

Kosztolányi Dezső: Szerenád

  Kosztolányi Dezső: Szerenád A kormos égből lágy fehérség szitálja le ezüst...
2021.01.10 18:45

Csanádi Imre: Fejjel lefelé

Csanádi Imre: Fejjel lefelé   Fejjel lefelé fut a fán a csuszka így...
2021.01.08 18:31

Csanádi Imre: Doromboló

Csanádi Imre: Doromboló   Fagy kinn, fagy, hó vannagy most ideje, most fagyjon, akár bele...
2021.01.08 18:13

Benjámin László: Ember-lelkű szavam

Benjámin László: Ember-lelkű szavam   Neked is azért ismerős szavam, mert mindegyiknek...
2021.01.08 18:04

Benedek Elek: Január

Benedek Elek: Január   Száll az idő, száll fölöttünk, Sebesebben, mint a madár, Gyűlnek az...
2021.01.03 18:33

Lesznai Anna: Hívás

Lesznai Anna: Hívás   Lássad, mert erősek karoltak Törött jószág, limlom vagyok. Lássad, mert...
2021.01.03 18:12

Nemes Nagy Ágnes: Alázat

Nemes Nagy Ágnes: Alázat   Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt fejemre a perc lágy, szirupos...
2021.01.03 18:04

Nemes Nagy Ágnes: Térden

Nemes Nagy Ágnes: Térden   Ne, ne ítélj meg engemet. Szívemben mindig térdelek. De nem...
2021.01.01 15:18

Kányádi Sándor: Új esztendő

Kányádi Sándor: Új esztendő   Új esztendő, új esztendő, nem tud rólad a nagy erdő, sem a hó...
2021.01.01 14:41

Petőfi Sándor: Jövendölés

Petőfi Sándor: Jövendölés   "Mondád, anyám, hogy álmainkat Éjente festi égi kéz; Az álo ablak,...
2020.12.05 15:02

Devecsery László: Jön Mikulás

Devecsery László: Jön  Mikulás A Mikulás, mikor eljő, feje felett nagy hfelhő. Rénszarvasok...
2020.12.05 14:54

Zelk Zoltán: Mikulás

Zelk Zoltán: Mikulás
2020.12.05 14:49

Zelk Zoltán: Télapó és hóember

  Zelk Zoltán: Télapó és hóember Én egy csókától hallottam, csóka a...
2020.12.05 14:39

Repity Zsuzsa: Mikulás

Repity Zsuzsa: Mikulás
2020.12.05 14:35

Czeglédi Gabriella: Jön a Mikulás

Czeglédi Gabriella: Jön a Mikulás
2020.12.05 14:28

Szívünk rég idevár... (gyerekdal)

Szívünk rég idevár... (gyerekdal)
2020.12.05 14:20

Weöres Sándor: Suttog a fenyves

Weöres Sándor: Suttog a fenyves Suttog a fenyves, zöld erdő, Télapó is már eljő. Csendül a fürge...
2020.12.05 14:09

Magasrévi Jolán: Várjuk a Mikulást

Magasrévi Jolán: Várjuk a Mikulást  
2020.11.07 17:56

Gyurkovics Tibor: Kegyelem

Gyurkovics Tibor: Kegyelem   Milyen szomorú a lélek alja, a lélek ege mily magas, azért...
2020.11.07 17:34

Paul Verlaine: Őszi dal

Paul Verlaine: Őszi dal   Ha az ősz fuvolál, szomorú dala száll, néha lehullva. Bágyadt...
2020.11.06 18:54

Illyés Gyula: Nem haltál meg

Illyés Gyula: Nem haltál meg   Nem haltál meg: csak mint a szél az ághegyen, megálltál, nem...
2020.11.06 18:12

Kányádi Sándor: Mint öreg fát az őszi nap

Kányádi Sándor: Mint öreg fát az őszi nap   mint öreg fát az őszi nap lemenőben még...
2020.10.29 14:53

Guillaume Apollinaire: Búcsú

  Guillaume Apollinaire:...
2020.09.21 19:42

Emily Dickinson: Mint bánat, észrevétlenül...

Emily Dickinson: Mint bánat, észrevétlenül...   Mint bánat, észrevétlenül Elmúlt a nyár...
2020.09.17 16:28

Johann Wolfgang Goethe: Biztatás

Johann Wolfgang Goethe: Biztatás   Mit kívánjon, ah, az ember? Jobb ha sorsát veszteg...
2020.09.15 15:42

Devecsery László: Katica

Devecsery László: Katica   - Kis katica, merre jársz, égen-földön merre szállsz? Merre viszed...
2020.09.15 15:08

Heltai Jenő: Ősz

Heltai Jenő: Ősz   Szürke ég, őszies... Ősz, ősz ne siess! Ne kergesd el a...
2020.09.13 13:40

Wass Albert: A vers

Wass Albert: A vers Báró Bánffy Istvánnénak   Nem úgy fakad a vers, ahogy Ti gondoljátok, nagy...
2020.09.03 18:31

Kányádi Sándor: Szeptemberi töprengés

Kányádi Sándor: Szeptemberi töprengés Hogyha nekem szárnyam volna, Délre szállnék, mint a...
2020.09.03 18:25

Juhász Gyula: Idegen erdőben

Juhász Gyula: Idegen erdőben   Az őszi avart rovom untalan, Árva szívemnek mély bánata van, Ez...
2020.09.03 18:20

Juhász Gyula: Találkozás

Juhász Gyula: Találkozás   Amire vártam hosszú éveken: Találkoztál velem. Kezem fehér kezedben...
2020.08.28 14:09

Johann Wolfgang von Goethe: Talált kincs

Johann Wolfgang von Goethe: Talált kincs   Jártam az erdőt céltalanul, Csendben lépdeltem,...
2020.08.28 13:53

Johann Wolfgang von Goethe: Életszabály

Johann Wolfgang von Goethe: Életszabály   Ha egy szép élet vágyát őrzöd, A múlttal nem szabad...
2020.08.26 19:07

Weöres Sándor: Aludj, aludj

Weöres Sándor: Aludj, aludj   Aludj, aludj... érted jön majd új tejjel a holnap. A szélben...
2020.08.26 18:36

Hamvas Béla: Egyszer

Hamvas Béla: Egyszer   Mindig csak egyszer Mindig először, mindig utoljára. Ne törvényt...
2020.08.22 14:46

Csorba Győző: Nyárvég

Csorba Győző: Nyárvég   Jaj, hogyan őrizzem meg ezt a szép, augusztusvégi, halk...
2020.08.21 19:30

Simon István: Csendes nyári ének

Simon István: Csendes nyári ének Szép most a nyár. A virág virít kinn a dombon, üldögélek és...
2020.08.21 18:51

Simon István: Dióhéjban

Simon István: Dióhéjban   Az élet felén túl vagyok már emberi számítás szerint de se jobb, se...
2020.08.21 17:54

Shakespeare: Rómeó és Júlia (részlet)

A Föld napjára! Shakespeare: Rómeó és Júlia (részlet)   A föld: az anyaöl – s a kripta...
2020.08.20 17:45

Fazekas Mihály: Nyári esti dal

Fazekas Mihály: Nyári esti dal   Halkkal ingó lanyha pára! Szálldogáló harmatok! Kis furuglyám...
2020.08.20 17:26

Faludi Ferenc: Szent István királyhoz

Faludi Ferenc: Szent István királyhoz 1. Dicső István, nagy királyunk, Téged ég s föld...
2020.08.20 16:47

Csanádi Imre: Boglyázó

Csanádi Imre: Boglyázó   Érik a fű, vágják rendre, rend szénából kis...
2020.08.13 17:34

Sík Sándor: A sírásról és a nevetésről

Sík Sándor: A sírásról és a nevetésről  
2020.08.13 17:29

Fodor Ákos: Sose bánd

Fodor Ákos: Sose bánd  
2020.08.13 17:25

T. Fiser Ildikó: Egy hely

T. Fiser Ildikó: Egy hely  
2020.08.13 17:20

Simon István: Vallomás

Simon István: Vallomás  
2020.08.13 17:16

Ady Endre: Kacagás és sírás

Ady Endre: Kacagás és sírás  
2020.08.13 16:22

Dante: Oly furcsák vagyunk...

Dante: Oly furcsák vagyunk...    
2020.08.13 16:03

Petőfi Sándor: Első szerepem

Petőfi Sándor: Első szerepem    
2020.08.13 16:00

Illyés Gyula: Könnyező

Illyés Gyula: Könnyező    
2020.08.13 15:55

Kántor Péter: Megszokod...

Kántor Péter: Megszokod...    
2020.08.13 15:46

Ágai Ágnes: Biztató

Ágai Ágnes: Biztató  
2020.08.13 15:43

Anna Ahmatova: Arcomról a mosoly ledermed

Anna Ahmatova: Arcomról a mosoly ledermed    
2020.08.11 19:11

Heltai Jenő: Szabadság

Heltai Jenő: Szabadság   Tudd meg: szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se...
2020.08.11 18:23

Heltai Jenő: Néma levente (részlet)

Heltai Jenő: Néma levente (részlet)   Az a gyáva, Ki, amit érez, elrejti magába, És ami benne...
2020.08.11 16:52

Heltai Jenő: A másik

Heltai Jenő: A másik   És szólt a nő:   "A hajam ében, És lágyabb, mint a lágy selyem, És...
2020.08.09 13:41

Kányádi Sándor: Négyszemközt estefelé

Kányádi Sándor: Négyszemközt estefelé   miként a szokásból lassan kivesző házasember-nótát...
2020.08.09 12:36

Illyés Gyula: Kiderül, beborul

Illyés Gyula: Kiderül, beborul   Az előbb sütött még, most vastagon esik: kiderül,...
2020.08.06 19:44

Gárdonyi Géza: Gyöngy volna

Gárdonyi Géza: Gyöngy volna   - Gyöngy volna, de inkább gyémántnak vélhető. Nem gyémánt mégse:...
2020.08.06 19:14

Hárs László: Miértek és hogyanok

Hárs László: Miértek és hogyanok   Hogyha nyár van, hol a tél? Egész télen hol a nyár? Mikor...
2020.08.02 18:16

Szabolcsi Erzsébet: Ébredezés

Szabolcsi Erzsébet: Ébredezés   Még csak derengés, még csak vöröses nyiladozás a szürkéskék...
2020.07.30 17:12

Kányádi Sándor: Álom

Kányádi Sándor: Álom   Furcsát álmodtam az éjjel: két csikót fogtam kötéllel, két gyönyörű...
2020.07.28 19:33

Reményik Sándor: Kagyló

Reményik Sándor: Kagyló   Én itt vagyok, akarva, nem akarva, a végtelen vetett a véges...
2020.07.28 19:01

Dsida Jenő: Annuska nevenapjára

Dsida Jenő: Annuska nevenapjára (1923. július 26.)   Az ünneplők közt ugy hiszem talán,...
2020.07.27 19:47

Endrődi Sándor: A szeretetről

Endrődi Sándor: A szeretetről   Valakit, valamit szeretni kell. Istent, szülőföldet,...
2020.07.27 19:26

Nagy László: Bánatot váltunk

Nagy László: Bánatot váltunk   Bánatot váltunk szerelemre, apadj le szívem ijedelme, ne...
2020.07.25 16:08

Móra Ferenc: Zúgó patakon

Móra Ferenc: Zúgó patakon   Zúgó patakon A vízi malom... Mikor kelepel, El-elhallgatom. Ahogy...
2020.07.24 15:35

Károlyi Amy: Ölelés

Károlyi Amy: Ölelés   Hol relytezkedett ez a mozdulat, ez amhorásan finom, ívelt ölelés? Sötét...
2020.07.24 15:12

Károlyi Amy: Bezárt ház

Károlyi Amy: Bezárt ház 1 A bezárt házban valakikopog, a bezárt házban kopog a lélek, maradék erő...
2020.07.24 14:45

Károlyi Amy: Örökség

Károlyi Amy: Örökség   Ki hagyta rám e furcsa örökséget? tán javasasszony volt a...
2020.07.21 15:07

Juhász Gyula: A szent magyar folyó

Juhász Gyula: A szent magyar folyó   (A Tisza kantátából)   A magyar nap vígan...
2020.07.21 14:57

Juhász Gyula: Szeged

Juhász Gyula: Szeged   https://www.youtube.com/watch?v=yQUpvxj4ImE
2020.07.21 14:53

Juhász Gyula: Szonett Szegedhez

Juhász Gyula: Szonett Szegedhez   https://www.youtube.com/watch?v=yQUpvxj4ImE
2020.07.21 14:47

Juhász Gyula: Tavasz esti dal

Juhász Gyula: Tavasz esti dal
2020.07.21 14:44

Juhász Gyula: Az élet szonettje

Juhász Gyula: Az élet szonettje
2020.07.21 14:37

Juhász Gyula: Milyen volt...

Juhász Gyula: Milyen volt...
2020.07.20 20:06

Juhász Gyula: Harmóniák

Juhász Gyula: Harmóniák
2020.07.20 20:02

Juhász Gyula: Magyar nyár 1918

Juhász Gyula: Magyar nyár 1918
2020.07.20 19:59

Juhász Gyula: Ne bántsátok a lombokat

Juhász Gyula: Ne bántsátok a lombokat
2020.07.20 19:55

Juhász Gyula: Esti dal

Juhász Gyula: Esti dal
2020.07.20 19:52

Juhász Gyula: Egy régi nyárból

Juhász Gyula: Egy régi nyárból
2020.07.20 19:49

Juhász Gyula: Emlék

Juhász Gyula: Emlék
2020.07.20 19:41

Juhász Gyula: Koncert

Juhász Gyula: Koncert
2020.07.20 19:38

Juhász Gyula: Béke

  Juhász Gyula: Béke
2020.07.20 19:34

Juhász Gyula: Falusi alkony

Juhász Gyula: Falusi alkony
2020.07.20 19:32

Juhász Gyula: Magyar idill

Juhász Gyula: Magyar idill
2020.07.20 19:19

Juhász Gyula: Milyen volt...

  Juhász Gyula: Milyen volt...
2020.07.20 19:16

Juhász Gyula: Tiszai csönd

Juhász Gyula: Tiszai csönd
2020.07.20 19:13

Juhász Gyula: Szerelem

Juhász Gyula: Szerelem

Keresés

Még több vers -> Nevetve sírós, sírva nevetős  Facebook:

www.facebook.com/Nevetve-s%C3%ADr%C3%B3s-s%C3%ADrva-nevet%C5%91s-513079348739267/

 

A
 
 
Á
 
 
B
 

B. Radó Lili: Esti dal

 
C
 
Cs
 
 
D

Donkó László Édesanyám

 
E
 
É
 
F
 
G
 
Gy
 
 
H
 
 
 
I, Í
 
K
 
L
 
M
 
N
 
O,Ó
 
Ö,Ő
 
P

Paszternák Éva: Ezüstfonál

Petőfi Sándor: A gólya

P.K.: Fekete rózsa

P.K.: Táncol az élet....

Pósa Lajos: Orgonavirág

 
R

Radnóti Miklós: Himnusz a békéről

Radnóti Miklós: Két karodban

Rajki Miklós: Látni

Reményik Sándor: Szivárvány

Reviczky Gyula: Virágok

 
S
 
Sz

Szabó Lőrinc: Idillek az Ipoly körül 42 Fehér liliomszál

 
T
 
Ty
 
V

 

Váci Mihály: Eső a homokra

W
 
Z
 
Zs
 
 
 

 

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapot Webnode