Nevetve sírós, sírva nevetős

"Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng"

"Hallgatnunk kellene legmélyebb érzéseinkre, engedni, hogy ezek kifejezésre jussanak... Máskülönben elsorvadunk."

(Susanna Ehdin)

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLLEK!

"Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk."

(Dante)

Sándor Gyula: A VERS

Tarka szóruhákban pompázó gondolat,

Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.

Széthinti lelkünk fájó sebeit,

Az örömkönnyek boldog cseppjeit,

S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,

Szárnyaló sasként tör fel a magosba,

Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,

Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul

Olykor fagyos lehelet, dermedten csikorgó hó,

Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,

Amint féltett titkainkból egy apró darab,

Felszakadva lassan a felszín felé halad,

Hogy megfesse a világ szürkülő egét

És betöltse fénye, minden szegletét

S hol végigzúdul e szikrázó szópatak

Életre kel tőle sok hervadó gondolat

Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg

Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg.

~~~o~~~

Reményik Sándor: Béke

Valmi furcsa összehangolódás,

Valami ritka rend -

Széthúzó erők erős egyensúlya,

Mély belső bizonyosság idebent -

Bizonyosság arról, hogy élni jó,

Szenvedni elkerülhetetlen,

Szeretni tisztán: megistenülés,

Meghalniszép -

S a Kifejezést meglelni mindezekhez,

Megtalálni a felséges Igét:

Az Igét mindezekhez:

A Béke ez.

Orkán ordíthat aztán odakünt,

Robbanhat ezer bomba: kárbament,

De kárt nem okozott.

Bent:

Csend.

A Béke itt kezdődik.

Bent:

Csend.

Isten hozott.

~~~o~~~

Szép Ernő: Könyv

Nincs könyv olyan drága,

Hogy olcsó ne lenne,

Annyi, annyi kincs van benne.

Annyi gyönyörű vers,

Annyi szép történet,

Annyi mese, annyi élet.

Hipp-hopp Londonban jársz,

Meg az Indiákon,

Mindenütt jársz e világon.

Élsz a messzi múltban,

Az örök jövőben,

Jut így néked élet bőven.

Könyv vigasztal bajban,

Ha beteg vagy, gyógyít,

Jót tesz azzal, ki kínlódik.

Megnevettet a könyv

S néha könnyre indít,

Ez is gyönyörűség mindig.

Olyan jó pajtásunk,

Hogy ott lakik nálunk,

Tőle soha el nem válunk.

~~~o~~~

Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin

Tatjána levele Anyeginhez

Én írok levelet magának -

Kell több? Nem mond ez eleget?

Méltán tarthatja hát jogának,

Hogy most megvessen engemet,

De ha sorsom panaszszavának

Szívében egy csepp hely marad,

Nem fordul el, visszhangot ad.

Hallgattam eddig, szólni féltem.

És higgye el, hogy szégyenem

Nem tudta volna meg sosem,

Amíg titokban azt reméltem,

Hogy lesz falunkban alkalom,

S hetenként egyszer láthatom;

Csak hogy halljam szavát, bevallom,

Szóljak magához, s azután

Mind egyre gondoljak csupán,

Éjjel-nappal, míg újra hallom.

Mondják, untatja kis falunk,

A társaságokat kerüli,

Mi csillogtatni nem tudunk,

De úgy tudtunk jöttén örülni.

Mért jött el? Békességesen

Rejtőzve mély vidéki csendbe,

Tán meg sem ismerem sosem,

S a kínt sem, mely betört szívembe;

Tudatlan lelkem láza rendre

Enyhülne tán s leszállana,

S akit szívem kíván, kivárva,

Lennék örök hűségű párja

S családnak élő, jó anya.

Másé!... A földön senki sincsen,

Kinek lekötném szívemet.

Ezt így rendelte fenn az Isten...

Tied szívem, téged szeret!

Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,

Zálog volt erre életem;

Az égieknek kell köszönni,

Hogy sírig őrzőm vagy nekem...

Rég álomhős vagy éjjelemben,

Látatlan is kedveltelek,

Bűvöltek a csodás szemek,

Rég zeng hangod zenéje bennem...

Nem álom volt; színezgető!

Beléptél, s ájulásba hullva,

Majd meglobbanva és kigyúlva

Szívem rád ismert: ő az, ő!

Nem a te hangod szólt-e újra,

Ha egy-egy csendes, bús napon

Ínséges szívekhez simulva

Vagy imádságban leborulva

Altattam égő bánatom?

Nem te vagy itt árnyék-alakban,

S nézel reám e pillanatban

Az áttetsző homályon át?

Nem te hajolsz párnámra éjjel,

Suttogsz: szerelemmel, reménnyel

Enyhíted lelkem bánatát?

Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?

Vagy ártóm és gonosz kísértőm?

Döntsd el hamar, hogy lássak itt.

Lelkem talán csak vágya csalja,

Tapasztalatlanság vakít,

S az égi kéz másként akarja...

Hát jó. Sorsom gyanútlanul

Gyónásommal kezedbe tettem,

Előtted könnyem hullva hull,

Könyörgök: védj, őrködj felettem...

Gondold el, mily magam vagyok,

Nincs egy megértő lelki társam,

Így élek néma tompulásban,

Én itt csak elpusztulhatok.

Várlak: emeld fel árva lelkem,

Nézz biztatón, ne adj te mást –

Vagy tépd szét ezt az álmodást

Kemény szóval. Megérdemeltem.

Végzem! Átfutni nem merem,

Megöl a félelem s a szégyen,

De jelleme kezes nekem,

Bízom: a sorsom van kezében...

(Fordította:Áprily Lajos)

Kép:Jelena Petrovna Szamokis-Szudovszkaja - Tatjana c. festménye

~~~o~~~

Konsztantyin Szimonov: Várj reám

Várj reám, s én megjövök,

hogyha vársz nagyon,

várj reám, ha sárga köd

őszi búja nyom;

várj, ha havat hord a szél,

várj, ha tűz a nap,

várj, ha nem is jön levél

innen néhanap;

várj, ha nem vár senkit ott

haza senki már,

s ha nógat is bárki, hogy

nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.

Fordulj daccal el,

ha áltatják ösztönöd,

hogy: feledni kell...

ha lemondtak rólam már

apám s lányom is,

s jó barát már egy se vár--

...szinte látom is:

borral búsul a pohár,

s könnyet ejt szemük,

rám gondolva. De te várj

s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek

minden vészen én.

Aki nem várt, rám nevet:

"Szerencsés legény".

Nem tudhatja senki sem,

te meg én csupán,

hogy te jártál ott velem

öldöklő csatán,

s te mentettél meg, de hogy ?

Egyszerű titok:

várni tudtál rám, ahogy

senki sem tudott.

~~~o~~~

Kaffka Margit: Csend

Én nem tudok

A csendről, melybe száz forró titok

És jövendő viharok lelke ébred;

Hol nászát üli száz rejtett ígéret.

A csendről, melyre mennydörgés felel,

Idegzett húr most, oh most pattan el,

Vagy fölzengi a nagy harmóniát,

Az életet, az üdvöt, a halált,

Mindegy! Valami jönni, jönni fog!

- - Ily csendről nem tudok.

De ismerem

Hol bús töprengés ág-boga terem,

A csonka mult idétlen hordozóját,

Sok, sok magános, lomha alkonyórát,

Melyből a szótalan, közömbös árnyak

Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,

S a szívnek várni, - várni nincs joga, -

Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,

Míg percre perc születni kénytelen,

- - - E csöndet ismerem.

1905.

Kép: Carl Vilhelm Holsøe festménye

~~~0~~~

Károlyi Amy: Ablak

Az ablak fontos. A van-nal, nincs-csel

kapcsol össze, a bent-tel, kint-tel.

Pár millió fényévet enged

besugározni a padlóra,

mintha a sugár végcélja volna,

hogy hozzád jusson -

Gondold meg, kéz,

ki az ablakot csukod,

tárod,

milyen kozmikus mozdulat,

mellyel a mindenséget kirekeszted,

bebocsátod.

~~~ 0 ~~~

Wass Albert: A vers

Báró Bánffy Istvánnénak

Nem úgy fakad a vers,

ahogy Ti gondoljátok,

nagy véres harcok árán:

nem úgy fakad a vers.

A vers csak születik,

mint ahogyan születik a szél.

Vagy a virág.

Vagy a falevél.

Szellő a vers,s én azt hiszem,

a Végtelen küldi vele nekünk

Világ-virágok bűvös illatát,

s amint szívünkön lopva illan át

lepergeti az érzés-szirmokat.

(Alkony felé egymásnak
furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.)

Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.

Egy pillanat...s a lelkünkön
lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha
így az alvó ligeten.

Kép: Sophie Gembre Anderson festménye

~~~ 0 ~~~

Ady Endre: Tatjána írt...

Tünedező alkonyvilágnál
Olvasgatom a levelet...
Tatjána sír, sirat egy titkot,
Egy vágyat, amely elveszett.
Úgy fáj nekem az, amit ő ír,
Könnye az én szivemre hull...
...És mégis, mégis levelének
Ujjongok mondhatatlanul...

Kis levelét kibontom százszor...
Tatjána sír, gúnytól remeg...
Óh, kinyílott szűz leányálom,
Mennyivel tartozom neked!...
Tatjána sír... Van még Tatjána,
Rajongó lelkű, hófehér,
Aki szeret félőn, titokban,
Ki szeret - a szerelemért...

Tatjána sír. Siratja titkát,
Egy álmot, amely elveszett,
Egy titkot, melyet most vallott be
S melyet már régen érezek!...
Közel voltam a kárhozathoz,
Mely felé asszonykéz dobott -
Az ő aggódó lelke volt tán,
Amely a szirten átfogott...

Én nem tudom, rózsás az arca,
Vagy halvány, sápadt, vértelen,
Csak azt tudom, hogy lelke tiszta,
Szivében dal van s szerelem...
Én Tatjánám, ne félj a gúnytól,
Ne sirasd azt a levelet:
Megmentetted az én hitetlen,
Veszendő, bűnös lelkemet!...

1899. augusztus 30.

#irodalom #vers #nevetvesírni #szerelem #AdyEndre

Henrich Heine: Memento

A hajad olyan fekete

a ruhád oly fehér;

az ijuság igérete

az élettel felér.

Ó csal az ember élete!

Ki tudja, mi nem ér?

Ruhád is lesz még fekete,

hajad is lesz fehér...

1903. ápr.

(Babits Mihály fordítása)

Kép: Emily Bobovnikoff alkotása

Újdonságok

2018.09.17 15:32

Újdonságok

Keresés

Még több vers -> Nevetve sírós, sírva nevetős Facebook: